Elkészült a 3 milliomodik kerékpár az Accell Hunland Kft. tószegi gyárában - jelentette be Vass  Attila, a társaság ügyvezető igazgatója a cég csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az online sajtótájékoztatón Magyarországot "igazi elektromos kerékpár exportőrnek" nevezte, egyben gratulált a társaságnak. Hozzátette: Magyarországon tavaly körülbelül 3500 elektromos kerékpárt adtak el és több mint 350 ezer elektromos kerékpár készült.
    Ez döntő részben az Accell Hunland Kft.-nek köszönhető, hiszen a cég önmaga 270 ezer elektromos rásegítésű kerékpárt gyártott - fűzte hozzá.     Elmondta, hogy a kormánybiztosság E-biciklizd be Magyarország nemzeti parkjait! címmel indított programot, az ehhez szükséges kerékpárok beszerzésére kiírt közbeszerzésen az Accell Hunland Kft. nyert, így a tószegi gyárban készült 210  elektromos biciklivel lehet majd körbejárni az ország nemzeti parkjait.     Révész Máriusz szerint "Európában egy kerékpáros forradalom zajlik", míg hét évvel ezelőtt Németországban 4000 e-kerékpárt adtak el, addig tavaly már 1 millió 200 ezret. Emlékeztetett, hogy Németországhoz, Ausztriához, Olaszországhoz, Franciaországhoz hasonlóan Magyarországon is meghirdették az elektromos kerékpár-vásárlási programot, erre a célra 1 milliárd forintot biztosítottak uniós forrásból. A megjelent pályázati kiírás szerint pedálszenzoros kerékpár esetén 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpárnál 150 ezer forint támogatást nyújt az állam a vásárláshoz.       A kormánybiztos kitért arra: szeretnék, hogy a következő időszakban adószabályokkal ösztönözzék céges kerékpárflották - akár elektromosak - megvásárlását. Az erről szóló tárgyalások már megkezdődtek.     Révész Máriusz szerint az Accell Hunland Kft. Magyarországon eladott kerékpárjainak száma akár meg is százszorozódhatna. Mint mondta: kormányzati szinten mindent el fognak követni annak érdekében, hogy a Magyarországon gyártott e-bicikliket vásárolják a magyarok.       René van Hell, a Holland Királyság magyarországi nagykövete az online sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az Accel Hunland egy multinacionális cég, amelynek központja Hollandiában van, de több száz munkavállalót alkalmaz Tószegen is.     A nagykövet közölte: megpróbálnak a magyar kormányzattal együttműködve minél több befektetést Magyarországra hozni a kerékpározás népszerűsítése érdekében.     Jeroen J. Both, az Accell  Group ellátási lánc vezetője elmondta:: a kétezres évek végén helyezték át Németországból Magyarországra a gyártásukat, egyben növelték a kapacitást is. A cég tavaly mintegy 1 millió biciklit adott el világszerte, ennek 46 százaléka e-kerékpár volt.     A magyarországi üzemben 27 ezer négyzetméteren folyik a gyártás, és 98,5 százalékban e-kerékpárokat készítenek, az első millió kerékpárt 8 év alatt, a második kétmilliót kevesebb mint 5 év alatt gyártották - mondta el Vass  Attila, az Accell Hunland Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette, hogy az ilyen arányú kapacitásnöveléshez szükség volt létszámnövekedésre is: jelenleg 450 saját alkalmazottuk van, a dolgozók létszáma szezonban eléri az akár 700-at is.     Jász-Nagykun-Szolnok megyében a 2018-as eredmények alapján a harmadik legnagyobb cég volt az Accel Hunland Kft., az ügyvezető igazgató szerint a tavalyi eredmények alapján ezt a pozíciót meg tudják tartani.     Kérdésre elmondta: négy hazai beszállítóval dolgoznak. Az egyik a termékeik ötven százalékának elektromos rendszert szállító Bosch, a másik a Ryde, amely a felniket szállítja szintén körülbelül ötven százalékban. A Dunapack a csomagolóanyagokat szállítja, kisebb beszállítók pedig a kerékpárok küllemét meghatározó matricákat.     A kft. honlapján szereplő adatok szerint a cégcsoport legismertebb márkái: Batavus, Sparta, Koga (Hollandia); Ghost, Haibike, Winora, Sinus (Németország); Raleigh, Diamondback (Egyesült Királyság, USA, Kanada); Lapierre (Franciaország); Tanturi (Finnország); Atala (Olaszország), Redline (Amerikai Egyesült Államok).     A nyilvános cégadatok szerint az Accel Hunland Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2019-ben  meghaladta a 315 millió eurót (100 milliárd forintot), a bevétel nagy része exportból származott. A társaság adózott eredménye tavaly  4 millió 172 ezer euró (több mint másfél miliárd forint) volt.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.