Az országnak működnie kell, úgy, hogy közben fegyelmezetten, a szabályokat betartva védekezik a koronavírus-járvánnyal szemben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Közölte: van egy haditervszerű intézkedési tervük arra, hogy ha nő a koronavírusos megbetegedések száma, és nő az igény a kórházi ellátásra, akkor hogyan alkalmazkodik ehhez az egészségügy.
    Orbán Viktor megjegyezte: miután csütörtökön elterjedt a baloldali sajtóban az az állítás, hogy nincs elég kapacitás az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben, péntek reggel személyesen tájékozódott a kórházban, ahol azt az információt kapta, hogy természetesen van elég hely, lélegeztetőkészülék, és most még van elegendő ember is.
    Az igaz - folytatta -, hogy az orvosok látják, hogyan emelkedik az ellátásra szorulók száma, és hogy hol lesz vége az ő kórházuk kapacitásának, ezért nagyon fontos, hogy Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere közzétette azt a tervet, hogy ha egy kijelölt intézményben elfogy a kapacitás, melyek a következők, és van egy vezénylési terv is. Ma reggel 10 ezer kórházi ágy áll rendelkezésre koronavírusos betegek ellátására, és ez a szám 20 ezerrel bővíthető - ismertette.
    Miután az egészségügyet felkészítették a járvány második hullámára, a védekezés is más lesz, mint tavasszal volt, mert akkor időt kellett nyerni az "ellenség" kiismerésére és az egészségügy felkészítésére - fejtette ki a kormányfő, hozzátéve: így most nem azt kérik az emberektől, hogy maradjanak otthon, hanem azt, hogy tartsák be a kézmosási, maszkhasználati, távolságtartási szabályokat, és így mindenki élheti a maga életét.
    A baloldalt pedig arra kérte a miniszterelnök, hogy ha már "nem lehet rájuk számítani" a védekezésben most sem, akkor legalább a járványügyi szakembereket ne támadják hátba, mert az országot támadják meg ezzel. "Az a kamuvideó utáni kamuhír, hogy elfogynak a kórházak, hogy nincs elég ember és lélegeztetőgép (...), mind hazugság és támadás" - mondta.
    Arra a kérdésre, miért nem tesz feljelentést a szaktárca, azt felelte: a jogászok meg fogják vizsgálni, hogy a rémhírterjesztő baloldallal szemben mit lehet tenni a jog mezején, de most a védekezés elsőbbséget élvez.
    Ha a baloldal is a szabályok betartására kérné az embereket, és arról beszélne, nincs ok pánikra, az ügy pedig kikerülne a politikai viták homlokteréből, akkor valószínűleg a sajtóban sem az egészségügy lenne a "vadászterülete" a szenzációs híreknek - fejtette ki.
    A járvány második hullámáról szólva a kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy "nem lesz egy jó hangulatú őszünk", az a védekezésről szól majd, és a napi megbetegedések száma várhatóan meg fogja haladni az ezret.


    Hangsúlyozta: a fiataloknak is többet kell törődniük a betegség kérdésével, nehogy ők legyenek azok, akik megfertőzik a szüleiket, nagyszüleiket. Az idősek érdekében kell a leginkább betartani a szabályokat - jelentette ki.
    Az iskolai testhőmérséklet-mérésről elmondta: az eszközöket megrendelték, október 1-jétől mindenhol lesz elegendő lázmérő. Jelezte: az alsó tagozatosok szülei a hőmérőzés helyszínére bekísérhetik a gyermeküket, és ha kiderül, hogy baj van, haza tudják vinni.
    Amíg nincs vakcina, védekezni kell - mutatott rá, megjegyezve: Donald Trump amerikai elnök legutóbbi beszélgetésükön azzal biztatta őt, október végére vagy legkésőbb év végére lesz amerikai vakcina, és ebből jut majd Magyarországnak is, "de ezt majd akkor hisszük el, ha ez be is következik". A kormány minden kutatást figyel, európai kutatásban részt is vesz Magyarország, és döntöttek is arról, hogy ehhez több mint kétmilliárd forint pótlólagos hozzájárulást biztosítanak - tudatta.


    Orbán Viktor közölte továbbá: szombat reggel dönt a gazdasági operatív törzs a hitelmoratórium kérdésében, amelynek ma az a lényege, hogy a családok és a vállalkozások a korábban felvett hiteleik törlesztésétől az év végéig eltekinthetnek. Szombaton arról kell határozni, mi lesz január 1. után, folytatódjon-e, illetve mely részeiben folytatódjon a hitelmoratórium.
    A gazdasági adatokról szólva kiemelte: míg januárban 4 millió 458 ezren dolgoztak az országban, addig augusztusban ez a szám 4 millió 513 ezer volt. Az áprilisi mélyponthoz képest augusztusban 144 ezerrel többen dolgoztak, így bármennyire is meglepő, ismét munkaerőhiányra kell felkészülni.


    Speciális budapesti problémaként említette, hogy a fővárosi turizmus üzleti modellje szinte kizárólag külföldiekre épül. Ezért arra biztatta az érintetteket - köztük az önkormányzatot -, hogy váltsanak, különben a szektorban dolgozó budapestieknek nem lesz munkahelyük ebben az ágazatban. Arra számít egyébként, hogy 2021-ben is a belföldi vidéki turizmus száguldani fog, a külföldiekre alapozott budapesti turizmus viszont szenvedni fog, ezért kell egy speciális program a fővárosra.
    Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének 14. évfordulójáról szólva kifejtette: nehéz pillanat volt, az elégedetlenség az egekig csapott fel, hiszen az akkori kormányfő kiállt és azt mondta, csaltak, eltitkolták a valóságot, hazugságokat terjesztettek; ám nem a konzekvenciák levonása történt, hanem lovasroham, szemkilövés következett.


    Ezért volt helyes, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta a most tüntető fiataloknak: milyen szerencse, hogy nem Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök, és nem baloldali kormány van, mert akkor kardlapot kapnának, és kilőnék a szemüket - tette hozzá.
    2006-ról azt is felidézte: az volt az akkori álláspontja, hogy alkotmányon kívüli eszközökkel nem lehet élni, mert akkor kinyitnak egy olyan kaput, hogy utána válság válság hátán lesz. "Azt mondtam, egyszer kell nyerni, de akkor nagyon. (...) Szerencse, hogy tudtam tartani a szavam" - mondta.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a két ország csúcstalálkozóján. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: történelmi jelentőségű Hszi Csin-ping...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...

A címlapról

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.