Kerületi hírek XI. kerület

XI. kerület

A XI. Kerületi Önkormányzat épületében október 6-án állásbörzét tartottak, ahol 40 cég közel 500 állást kínált a munkát keresőknek. A nagy érdeklődés mellett lezajlott rendezvény csupán az első lépése annak a programnak, melyet az önkormányzat a kerületi foglalkoztatási gondok enyhítésére dolgoz ki.

XI. kerület - Közérdekű

Az Itt vagyunk! első adásában három tehetséges kerületi fiúval ismerkedhetnek meg. A 9 éves Mészáros Magor remekül dobol, Sályi Gergő kémiazseni, Szabó Ádám pedig harmonikajátékával szerzett országos szintű ismertséget.

XI. kerület - Magazin

Műsorunkban az őszi stílus- és divattrendekről számolunk be.

XI. kerület - Magazin

Vendégünk Karinthy Márton színházigazgató.

XI. kerület - Magazin

Interjú Köteles Erzsébet olimpiai bajnok tornásszal.

XI. kerület - Magazin


"Egy igazi sportos családba születtem, az ereimben is a versengés, a győzelem folyik!" - így jellemzi magát Verrasztó Dávid.

XI. kerület - Magazin

Az Újbuda Fórumok sorozatában ezúttal az Új Széchenyi Tervről esett szó szeptember 14-én. Az előadó hangsúlyozta: minden mikró-, kis- és középvállalkozónak érdemes utánanéznie az új pályázati lehetőségeknek, hiszen hét kiemelt területen több mint 1000 milliárd forinttal fejlesztik a vállalkozások szektorát.

XI. kerület - Magazin

Gyors szűrésekkel várták az érdeklődőket, a lakossági fórumon pedig az új kórházigazgató mutatkozott be a lakosságnak.

XI. kerület - Magazin

A 2005-ben baráti társaságból alakult csapat a Budai XI. SE szakosztályaként Újbuda Rebels néven mára élvonalbeli együttessé nőtte ki magát.

XI. kerület - Magazin

Az asztalitenisz hosszú múltra tekint vissza. Egyes források szerint már a 12. századi Európában ismertek és játszottak egy, a mai asztaliteniszhez nagyon hasonló játékot. A sportág elterjedésével párhuzamosan erősödött meg az asztalitenisz versenysport jellege is.

XI. kerület - Magazin

Beleznai Andor, az Albertfalvai Helytörténeti Gyűjtemény és Iskolamúzeum igazgatója mesél a városrész történetéről.

XI. kerület - Magazin

Hetente frissülő életmódműsorunkban most a balkonok, teraszok díszítéséről lesz szó.

XI. kerület - Magazin

Trokán Péter színművésszel beszélget Kátai Kata.

XI. kerület - Magazin

További cikkeink...

1. oldal / 2

Első
Előző
1

Szolgálati közlemény

A tesztüzemben újraindult keruletiujsag.hu egyes hírei erősen szakállasak, a rovatok feltöltése folyamatos. Az oldal hasznosságához Te is hozzátehetsz, ha
1) jelzel egy hibát,
2) küldesz egy hírt, fotót, videót,
3) javaslatot teszel,
4) elvállalod egy vagy több kerület szerkesztését, amivel zsebpénzt kereshetsz.

Segítség a bajban







Partnereink



Hirdetés

Mondd el gyermekednek

Túl régi a flash a gépeden. Sajnos a videót csak akkor tudod megnézni, ha frissíted.

Szerinted

hány színesfémátvevő hely van a 10. kerületben?

Mi őket választottuk


Motoros futár a X., XIV., XVI., XVII., XIV., XV., XIII. kerületben egységesen 2000 Ft, oda-vissza 2700 Ft. Mennyiségi kedvezmények.
Tel.: 06-20/414-0190

Figyeljünk rájuk!

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) korábbi kampányához csatlakozott a keruletiujsag.hu is. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szülők felelősségét a gyerekek médiafogyasztási szokásainak alakításában. Komoly veszélyekkel jár, ha a gyerekek ellenőrzés nélkül tévéznek. Ne a tévé nevelje a gyereket!Túl régi a flash a gépeden. Sajnos a videót csak akkor tudod megnézni, ha frissíted.

Legyél a tudósítónk!

Jól értesült vagy? Programot ajánlanál? Küldd el nekünk! Véleményedet is várjuk! A cikkekhez regisztráció nélkül is hozzászólhatsz.

Küldj fotót, videót!

Van egy jó fotód, videód Budapestről? Úgy érzed sikerült megragadnod valami érdekes témát? Küldd el egy pár szavas leírással, és - igény szerint - neved feltüntetésével közzétesszük.

Kapcsolat

Üzleti vagy egyéb ajánlatokat az info[kukac]keruletiujsag.hu címre várunk.