Kőbánya címere
A Képviselő-testület Kőbánya címerét - alkotói pályázatot követően - 2000. december 7-én fogadta el az önkormányzat jelképeként.
Az álló, hegyes talpú pajzs négyelt 1. arany mezejében, jobbra néző, lebegő fekete oroszlán felemelt mellső mancsaival bányász csákányt tart, utalva a kerület nevében is fellelhető kőbányászatra.
A 4. arany mezőben szintén oroszlán tart egy gabonaszálat, mely egyszerre utal az e földrajzi területen a múltban meglévő földművelésre, ill. a jelenben is virágzó élelmiszeriparra és sörgyártásra.
A 2. és a 3. mező ezüsttel és feketével hétszer vágott.
A pajzs közepén lévő rubinvörös szívpajzs mezejében a - szinte önálló kőbányai jelképnek tekintett - Csősztorony látható, az egykori szőlőművelés és a máig fellelhető borászat allegóriájaként, megjelenítve a kerület legismertebb és legjellegzetesebb műemlék épületét.
A címer alakjai együttesen a szorgalmasan dolgozó kőbányai embert idézik.
Kőbánya címere a fenti szimbolikával valódi emblémaként fogja egybe a múlt és a jelen helyi jellegzetességeit, nagyszerűen mutatja be a hagyományőrzés és a múltra épülő folyamatosság, másrészről a szüntelen megújulni akarás és tudás dialektikáját.
A címer Felsmann Tamás grafikusművész alkotása.
A címer használatának körét és rendjét önkormányzati rendelet szabályozza.





Jól értesült vagy? Programot ajánlanál? Küldd el
Van egy jó fotód, videód Budapestről? Úgy érzed sikerült megragadnod valami érdekes témát? Küldd el a fájlt vagy a linket az info[kukac]keruletiujsag[pont]hu címre egy rövid leírással!
Please wait...





